II. Neumann Tehetség Program

II. Neumann Tehetség Program

A projekt címe: Neumann Tehetség Program
Pályázati azonosító: NTP-SZKOLL-15-0055

Szakkollégiumunk 2015/2016-os tanév, tavaszi szemeszterében is sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által, a felsőoktatásban működő szakkollégiumok számára kiírt Nemzeti Tehetség Programjának nyílt pályázatára.

Támogatók:

 

 

 

A szakkollégium számra fontos, hogy tagjai olyan gyakorlatias szakmai tudást és tapasztalatot is szerezzenek, melyek remekül kiegészítik az egyetemi képzés során elsajátított alapvető ismereteket. A Neumann kabinetünkben lehetőséget biztosítunk a tagok számára, hogy egyéni és csoportos kutatásokat folytassanak. Segítjük tagjainkat kutatási témák gyűjtésében, témák vezetésében, és eredményeik publikálásában. Szorgalmazzuk, és szervezzük munkáik TMDK, OTDK rendezvényeken való bemutatását.

A pályázaton elnyert összegből a Neumann Tehetség Programunk célja az volt, hogy szakkollégiumunkat megerősítsük, hallgatói, és oktatói körökben ismertebbá tegyük. A páláyzat lehetőséget adott arculati, és megjelenési megújulásra is. A kurzus részvételekkel hallgatóink az egyetemi tanúlmányaik során elérhető kurzuskínálaton kívüli tudásra is szert tettek. Ezen két oktatás az alábbi témákban került lebonyolításra külső partenürnk oktatói támogatásával:

  • SAP szoftverfejlesztes alapjai szakszeminárium
  • SAP szoftverfejlesztes ABAP WebDynproval szakszeminárium

Tananyagok, nyilvánosan elérhető prezentációk letöltése:

 
 

További programeleméként sikerült 4 kurzust szerveznünk hallgatóinknak az alábbi témakörökben:

  • A 3D modellek, animációk készítése
  • C# programozás
  • Kiterjesztett valóság informatkája
  • Egyszerű web service PHP nyelven
 
A hallgatókkal régóta tervezett csapatépítő szakmai kirándulást is, az "I. NEUMANN SZAKMAI KÖRUT"-at is sikerült megszerveznini.  Győrből elutaztunk, és meglátogattuk Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia, Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet Virtuális Kollaborációs Arénáját. Itt megtalálható az a világviszonylatban első informatikai keretrendszer, amely képes különböző országok laboratóriuminak elérhető tudását (pl. gépi beszédkeltés, képfeldolgozás stb.) integrálni valós (pl. robotok, járművek stb.) és virtuális objektumokkal. A VirCA, mint a jövő internete kiemelt EU trend egyik lehetséges aspektusa igen hatékony a több résztvevős innovációs és K+F tevékenységek felgyorsításában.
  
  
 
Sikerült ellátogatnunk a T-Systems Cloud & Data Center-be, ami adatvédelmi szempontból egy egy szigorúan örzött adatközpont. Becslések szerint a Magyarországon üzemelő mintegy 70 ezer szerver negyede található a kolokációs adatközpontban.
 
 
 

A pályázatból a képzés szervezése mellett sikerült oktatást támogató eszközök
beszertése is, amit hamarosan ismertetünk, amint a beszerzések lezárultak.

A tehetséggondozási program növeli a szakkollégisták tudományos-szakmai aktivitását, hozzájárul a szakkollégisták kutatási tevékenységének előrehaladásához, szakmai tudásuk bővítéséhez, amivel a szakkollégiumi humán bázisa is tud fejlődni!

 

Kapcsolat

Neumann János Informatikai Szakkollégium

9026 Győr, Egyetem tér 1. - Multifunkciós Épület

E-mail: info##kukac##njszk.hu 

Kedvcsináló videó