I. Neumann Tehetség Program

Neumann Tehetség Program

A projekt címe: Neumann Tehetség Program
Pályázati azonosító: NTP-SZKOLL-14-0052

Szakkollégiumunk 2014/2015-ös tanév, tavaszi szemeszterében sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által, a felsőoktatásban működő szakkollégiumok számára kiírt Nemzeti Tehetség Programjának nyílt pályázatára. A pályázaton elnyert összegből lehetőségünk volt 4 fő szakkollégista hallgatónak a képzésen való részvételt biztosítani, és egyéb tárgyi eszközöket beszerezni.

Támogatók:

 

 

A szakkollégium számra fontos, hogy tagjai olyan gyakorlatias szakmai tudást és tapasztalatot is szerezzenek, melyek remekül kiegészítik az egyetemi képzés során elsajátított alapvető ismereteket. A Neumann kabinetünkben lehetőséget biztosítunk a tagok számára, hogy egyéni és csoportos kutatásokat folytassanak. Segítjük tagjainkat kutatási témák gyűjtésében, témák vezetésében, és eredményeik publikálásában. Szorgalmazzuk, és szervezzük munkáik TMDK, OTDK rendezvényeken való bemutatását.

A pályázaton elnyert összegből a Neumann Tehetség Programunk célja az volt, hogy szakmailag felkészült hallgatóink a TDK, és OTDK rendezvényeken is sikerrel szerepeljenek. Ez úgy tud megvalósulni, ha a hallgatók a témájukkal úgy tudnak foglalkozni, hogy nincsenek szakmai hiányosságaik.

A házi felmérések eredménye szerint nagy igény volt a mobil operációs rendszerre történő alkalmazás fejlesztés tudásra (ezen belül az Android platformara). Ennek elősegítésére a pályázatból egy képzést tudtunk szervezni "Mobil alkalmazások fejlesztése Androdi patformra" címmel ami biztosítékul szolgált tagjainknak szakmai tudásuk fejlesztésére.

Az oktatások során megszerzett tudást (kötelező jelleggel), szakkollégiumi belső oktatással kellett továbbadni az oktatáson részt vett hallgatónak a többi szakkollégista részére, ami szintén megvalósult, és sikeresen lefutott.

A pályázatból a képzés szervezése mellett sikerült vásárolnunk egy mágneses filctáblát is, amivel a Neumann kabinetet tudtuk fejleszteni. Végre sikerült lecserélnünk korábbi krétás táblánkat, amit használni nem igazán lehetett anélkül, hogy a krétapor ne tette volna tönkre a kabinetben használt elektronikai eszközöket, számítógépeket. 

 

A felszerelés pillanatai:

   

A tehetséggondozási program növelte a szakkollégisták tudományos-szakmai aktivitását, hozzájárult a szakkollégisták kutatási tevékenységének előrehaladásához, szakmai tudásuk bővítéséhez, amivel a szakkollégiumi humán bázis is tudott fejlődni!kellett továbbadni az oktatáson részt vett hallgatónak a többi szakkollégista részére, ami szintén megvalósult, és sikeresen lefutott.

 

Kapcsolat

Neumann János Informatikai Szakkollégium

9026 Győr, Egyetem tér 1. - Multifunkciós Épület

E-mail: info##kukac##njszk.hu 

Kedvcsináló videó