Dinamikus fejlődés előtt áll a Neumann János Informatikai Szakkollégium

A következő egy évben szintet léphet a Széchenyi István Egyetem informatikai szakkollégiuma – hirdette meg a szervezet évnyitó taggyűlésén az elrugaszkodás programját Mészáros András, a Diákbizottság elnöke. Az ambíciózus tervekben szerepelnek céges együttműködések, saját szervezésű kurzusok, valamint különböző projektekben való közreműködés is. Az eredményesség fokozása érdekében a társaság csakugyan célul tűzte ki a TMDK-részvételük felpörgetését, amelynek révén közelebb kerülhetnek régi vágyukhoz, az országos szakkollégiumi minősítés eléréséhez. Ennek birtokában olyan ajtók nyílnának meg a hallgatók előtt, amelyről korábban nem is álmodhattak.

Napirendi pontoktól rogyadozó meghívott küldött ki az évnyitó taggyűlés kapcsán Mészáros András, a Neumann János Informatikai Szakkollégium Diákbizottságának elnöke. A fórum nem is okozott csalódást: tartalmas, élménydús, ambíciókban gazdag tanácskozás kerekedett ki az eleinte formalitásnak ígérkező összejövetelből. A résztvevők tavasz óta nem találkoztak, így bőven akadt átbeszélendő téma. Szóba kerültek az elmúlt időszak történései is, de a hangsúly természetesen az elkövetkezendő tanév, illetve az aktuális szemeszter feladataira helyeződött.

A legfontosabb változás, hogy a nyáron elkészült a szakkollégium jogi kereteit meghatározó Szervezeti és Működési Szabályzat módosított verziója, amely több ponton is „áramvonalasítja” a szervezet működését. Amennyiben a tervezetet elfogadják a megfelelő testületek, többek között rugalmasabbá válhat a tagfelvétel, valamint elgördülhetnek az akadályok a jövőbeni fejlődés elől. Az átalakításnak köszönhetően a szakkollégium minden tekintetben megfelel majd az egységes egyetemi standardeknek, valamint lehetőséget nyújt arra is, hogy a szervezet elérje az országos szakkollégiumi minősítést, amely egy magasabb ligába emelné a győrieket. Több pályázati és projekt lehetőség, bőkezűbb anyagi finanszírozás, országos programokban való részvétel – ez lenne a cím elnyerésének pozitív hozománya, amely a nyilvánvaló presztízsérték mellett olyan kapukat nyitna meg a szakkollégium előtt, amelyről pár évvel ezelőtt csak álmodhattak. Megalapozott és elérhető cél, hogy teljesítsék a szükséges kritériumokat – az SZMSZ (egyébként nagy munkát jelentő) ráncfelvarrása már csak ezért is időszerű volt, amely sziklaszilárd alapokat biztosíthat a későbbi sikerekhez.

A nyáron történtek felelevenítéseként Mészáros András elmondta, hogy számos potenciális ipari partnerrel felvették a kapcsolatot a kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés kezdeményezése céljából. A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának meglátogatása csak a jéghegy csúcsa volt - az elnök beszámolójából kiderült, hogy a HP Magyarországgal is terveznek közös projektet. A cég hálózati kutatólabort hozna létre az egyetemen, melynek kialakításában és üzemeltetésében komoly szerepet kapna a szakkollégium is. Egyben akkreditált HP képzés kialakítása is tervben van, amelyben szintén jelentékeny részt vállalnának a hallgatók.

evnyito.jpg

A gyűlésen kiderült az is, hogy hamarosan Cisco eszközökkel gazdagodhat a szakkollégium.

 

„Az egyetemi indikátorok a mi tevékenységünket is érintik, így úgy döntöttünk, fokozzuk a kutatási aktivitásunkat. Az ősz folyamán több dolgozatot is indítunk a győri Tudományos Diákköri Konferencián, tavasszal pedig tovább szeretnénk emelni az elkészült cikkek számát” – közölte Mészáros András elnök, hozzátéve, hogy minden eszközzel arra törekednek, hogy elősegítsék a tagság hatékonyabb munkáját. A spontán ötletelés nyomán felmerült, hogy a hagyományos felkészítő kurzus mellett rutinos TDK-zók motivációs előadást tartsanak az érdeklődő hallgatók számára. A visszajelzések garantálása illetve a belső minőségbiztosítás érdekében időközönként státuszjelentéseket is kérnének a konferencián résztvevő tagoktól.

A gyűlésen elhangzott, hogy szeretnék aktivizálni a szakkollégiumi közösséget is. Ez különböző csapatépítő események, szakmai kirándulások, valamint szórakoztató programok szervezésében öltene testet. Ezekre természetesen számos javaslat érkezett a gyűlésen résztvevő tagok köréből. A jövőben a szakkollégium társalgóját is szeretnék hatékonyabban kihasználni, ennek érdekében – mintegy kényelmi funkcióként – szeretnék biztosítani minden tagjuk számára az Internet-elérést.

Összességében elmondható, hogy a Neumann János Informatikai Szakkollégium felocsúdott a pandémia okozta sokkból és új, agilis vezetőséggel a dinamikus fejlődés útjára lépett. A 2022/23-as tanév az elrugaszkodás időszaka lehet a szervezet számára, ha valóban tudják tartani a maguk számára kijelölt ütemtervet.

Kapcsolat

Neumann János Informatikai Szakkollégium

9026 Győr, Egyetem tér 1. - Multifunkciós Épület

E-mail: info##kukac##njszk.hu 

Kedvcsináló videó